2012. május 26., szombat

Ki ne szeretne nyugodt öregkort?

Rögtön a közepébe vágok, ez nem politika, ez matematika. Mivel azonban a politika befonja és befolyásolja életünket, el kell mondanom, hogy a mai bizonytalan világ annak köszönhető, hogy nem szültünk elég gyereket. Így csökken a népesség és nem varrhatjuk senki nyakába a felelősséget, csak azért, hogy bűnbakot keressünk. Ez tiszta matematika, abból is a legegyszerűbb fajta. Régen, a „Ratkó-gyerekek”, „baby boom-ot” csináltak, nem volt abortusz, csak  szülés. Ratkó Anna volt a népjóléti miniszter, később egészségügyi miniszter és ő megtiltotta az abortuszt. Én is lehet, hogy ennek köszönhetem az életem. Ma nem nagyon vállalnak több gyermeket a családok, ennek több oka is van. Az  elmaradó gyermekvállalás okai között egyebek mellett a bizonytalan jövedelmet, a munkaerőpiacról való kiesést, a gyermekellátó intézményrendszerben a férőhelyek hiányát, valamint a halogatást is említik. A házasodási kedv sem döngeti az egeket. Ennyit bevezetőben, és maradjunk a számoknál. Dr Tóth András közgazdász levezette ezt egy Napló műsorban. A „Ratkó gyerekek” mikor aktívan dolgoztak, (mostanában mennek nyugdíjba egyébként) négy fiatal tartott el egy nyugdíjast. Most változott a helyzet és egy fiatalnak kéne eltartani négy nyugdíjast. Ha valakit érdekel ez a videó felvétel, megtaláljátok a youtube-on. Ha nem, elkérhetitek tőlem. Akkor most mit csináljunk, álljanak neki szülni a nagymamák is? Nem. Takarékoskodni kell, mondta a Dr Tóth András. Ja de miből? Ha nem eszel, vagy nem fizeted a rezsit, vagy nem tartod karban a lakásod, amire már úgy se futja, akkor összejöhet annyi, hogy később ne halj éhen, ha csak nem jön közbe egy betegség a családban, mert akkor tudod, hogy oda minden. Ezért keresgélünk az interneten megoldásokat, és próbálkozunk olyan dolgokkal, amikhez nem értünk, és így csalódunk. Ekkor azt mondjuk, hogy ennyi volt, ezek is jól átvágtak, most már ezekben sem bízom. Mindannyian voltunk olyan rendszereknek részesei, amik bedőltek, eltűntek. Nem szabad általánosítani. Sok-sok csalódás után megtaláltam azt a rendszert, amiben jól érzem magam, keresek vele és egy összetartó csapatban dolgozhatok és az egyik vezetője vagyok, amit úgy hívnak, hogy többszintű partnerprogram. Ez a Sikerprogram. Bár már úgy tudom le van védve a neve, sokan elorozták, mert tudták, hogy az emberek erről csak jót tudnak mondani.
Előnyei:
-          egyszer dolgozol, építesz fel egy hálózatot, és 12 cégtől kapod a jutalékod
-          minden cég stabil alapokon álló nagy múltú cég
-          már az elindulásnál segítenek, nem hagynak magadra
-          ingyen oktatásokon vehetsz részt, az alapoktól megtanítanak a szakma alfájára és omegájára
-          olyan szakmai anyagokat kapsz, amik több százezer forintodba is kerülne, ha meg kéne venned
-     vállalkozó vagy, de online vállalkozó, tehát nem kell vállalkozói engedélyért tetemes összegeket kifizetned, mert nincs rá szükség, a Sikerprogram égisze alatt csinálod
-          nem kell kimozdulnod otthonról, sem a munkád miatt, sem az oktatásért
-       havi fix jutalékot kapsz a Sikerprogramtól, ha elérsz egy szintet, ami hat embert jelent, mert a tulajdonos a bevétel  8%-át felosztja azok között, akik ezt a szintet elérik
-       nemzetközi üzletről van szó, kétszáz országban hirdetheted is, van japán, új-zélandi és mindenféle egzotikus országból belépő, viszont a környező országokból is hívhatsz embereket, hisz ott pedig mindenki tud magyarul
-          két nyelven, angolul és oroszul is van bemutató anyagunk
-         nincs havi díj, egyszeri $140 - $220$-ból megváltoztathatod az életed, munka mellett is csinálhatod, de ha nincs munkád, ez az összeg akkor sem olyan nagy, hogy ne tudd összeszedni és amiket itt kapsz a kereseteden kívül, az maga megért több százezer forintot.
Azért nem írok róla többet, mert a videón mindent megnézhetsz.
Élj a lehetőségeddel, benne lehetsz egy szuper rendszerben. Ne add fel, hamar összejön hat ember és már kapod a havi fix jutalékod. Indulj el, kész eszközöket kapsz a kezedbe, még a hírleveleket se neked kell megírni, azt is megírják helyetted. Nincs még egy ilyen rendszer. Próbáld meg és meglátod menni fog!


Minden  kedden és csütörtökön 20 órakor webkonferencia, szeretettel várlak  kérd el tőlem a linket.

Regisztrálni itt tudsz:

bit.ly/K9WImK

 

Itt feliratkozhatsz a Sikerprogram hírlevelére:

Neved:

E-mail:


Kérlek, ha van olyan ismerősöd akinek anyagi gondjai vannak és nem lát kiutat, küldd neki tovább ezt a linket, hátha ő éppen erre vár, csak nem mert még lépni. Sokan vannak akik a kilátástalanságból nem látják a kiutat, azoknak jól jön egy baráti gesztus, hogy esetleg próbáld meg ezt. Nem szabad visszautasítani olyan alkalmat, ami megoldhatja a barátaink életét. Sokan vannak akik szerint ez nem nekik való, de mikor kiküldik őket közmunkára, akkor fölháborodnak, hogy ez nem méltó hozzájuk. Igaz és jogos, nem azért tanult valaki, mert utcát akar takarítani. Mivel azonban az állam nem tud más munkát biztosítani, ezzel kell beérni, de van választásod, megváltoztathatod az életed, ha mielőbb kezedbe veszed a sorsod. Igaz a mondás, hogy "a munka nem szégyen", de ők még nem voltak közmunkán.

 


                                                       Üdv:Gulybánné Vali
Skype: netmunkak
netmunkak@freemail.hu


1 megjegyzés: